ak-tól kaptam egy szakdolgozati tippet amit most megosztok veletek:

Önkéntes munka vizsgálata a hazai nonprofit szervezeteknél

Felkapott téma ma Magyarországon az önkéntesség. A rendszerváltás után a non-profit szektor erőteljesen nyitottá vált, alapítványok jöttek létre úton útfélen, magukkal vonva az önkéntesség megjelenését is.

Egyre többet találkozom olyan felhívásokkal, melyekkel a fiatalokat próbálják e terület felé irányítani, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy az általuk választott területen megszerezhetik a szakmai tapasztalatot. Ez érthető is, hiszen a munkahelyeken fiatal, pályakezdő, tapasztalattal rendelkező személyeket keresnek- ez, azonban már önmagában is ellentmondás-. Egy pályakezdő az önkéntes munkával mindenképpen tapasztalatot szerez adott területen és természetesen jó pontot a leendő munkaadónál. Ez így rendben is lenne.

De mi a helyzet a középkorúakkal?

Ők miért vállalnak ilyen jellegű tevékenységet. Mi húzódik a háttérben? Empátia? Saját lelkiismeretük megnyugtatása? Valamilyen társadalmi elvárásnak történő megfelelni akarás? Magány?

Érdemes lenne kiemelni fenti kérdések közül például a magányt, és körbejárni milyen mértékben játszik szerepet ez a tényező az önkéntes munka vállalásában. A következőképpen gondolom.

Vegyünk 30 - maximum 40 – harminc év feletti budapesti lakost, aki önkéntes munkát végez. Kérdőívvel megtudhatnánk, mekkora szerepet játszik magány önkéntességükben.

A szakdolgozat felépítése a következő lehetne:

Cím: Önkéntes magányosság 

Cím2: A magányosság szerepe az önkéntes munkában

1. Bevezetés

2. Önkéntesség

3. Magány kontra csoport

4. Önkéntesség és magány

5. Összegzés

Mellékletek: kérdőívek

Ez alapvetően egy szociológiai, szociálpszichológiai dolgozat lehetne. Természetesen finomításra szorul, és még ezer szempontból vizsgálható lehet önkéntesség. Pl. Ki miért nem vállal önkéntes munkát, és azt megmagyarázni „tudományosan”.

ak

A bejegyzés trackback címe:

https://szakdolgozat-tema.blog.hu/api/trackback/id/tr45720394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.