Itt egy újabb szakdolgozati témaajánlat sz.sz. tolmácsolásában:

Az Európai Unióban érvényesülő „négy szabadság” elvéből szeretném kiemelni a személyek szabad mozgásának a megvalósulását, illetve annak akadályait.

Napjaink aktualitásai közé tartozik, a felvetésére pedig az ad okot, hogy az egyes országok eltérően reagáltak. A csatlakozási tárgyalások során a 15-ök kérték, hogy a 2004-ben csatlakozó tagállamok állampolgárai számára egy bizonyos ideig még ne kelljen biztosítaniuk a szabad munkavállalás lehetőségét.

Bőséges háttéranyagot szolgáltatnak a könyvtárak és az internet, melyekből könnyen írhatunk bevezető és összekötő szövegeket. Rögtön adott indításnak maga az EU, ebből rátérhetünk a négy szabadság elvére, majd a személyek szabad mozgásának a kifejtésére.

Ezután következhet egy helyzetkép, mely felvázolja az eddigi tapasztalatokat. Statisztikai adatokat találunk arról, hogy Magyarországról és más újonnan csatlakozott országból hányan, milyen formában vállaltak munkát a 15-öknél.

Innentől kezdve ki mihez érez nagyobb kedvet, több irányba is el lehet indulni.

Vizsgálhatjuk az egyes tagállamok elzárkózásának az okait, politikai, gazdasági mozgatórugóit. Kiélezve például Németországra, aki kihasználja a maximális 7 éves elzárkózás lehetőségét. Szembeállítva azzal, hogy az eddigi tapasztalatok épp a félelmek ellenkezőjét igazolják, nem indult roham egyetlen ország irányába sem. Ennek okai a szakképzettség hiánya, röghözkötöttség, stb.

Elvégezhetjük a saját kutatásainkat a lakosság körében leginkább kérdőívezés formájában. Célszerű iskolai végzettségre koncentrálva következtetéseket levonni belőle. Interjút készíthetünk olyanokkal, akik esetleg már letelepedtek egy másik államban és magasan,  vagy esetleg alulképzettek.

Lehet ennél is konkrétabb a dolgozat, ha leszűkítjük a témát pl. az egészségügyi dolgozókra, mivel ők a leginkább alulfizetettebbek Mo-on az EU átlaghoz képest, és ők hagyják el legtöbben hazánkat. Természetesen ebben az esetben az ő körükben kell elvégezni a kutatásainkat.

 

Remélem jó tippel szolgálhattam valakinek!

sz.sz.

A bejegyzés trackback címe:

https://szakdolgozat-tema.blog.hu/api/trackback/id/tr100923807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vallalkozasiotletek.com · http://vallalkozasiotletek.com/ 2009.02.05. 09:33:07

@slamx,

Kiváló téma, viszont sokkal több interaktivitást alkalmazva, online néhány óra alatt megvalósítható. Célirány választás, további szűkítések...

Nem utolsó sorban, mint potenciális üzleti lehetőség is felhasználható többféleképpen is!

Kár lenne nem tudomásul venni, és nem kihasználni az internet adta lehetőségeket, illetve az ebből eredő potenciális üzleti lehetőséget is. Tehát egy ilyen kutatás legalább három haszonnal járhat: diploma munka téma, kapcsolat és ismertség, üzleti...

István

ui.: Remek blog! ;)