A gyermekáldás nem mindennapi csoda, bár sajnos nem minden pár életében. A hosszabb vagy rövidebb, várakozással teli időszak, vagy egy véletlen „baleset” után megjelenik a két csík a teszten. Eufórikus érzés (vagy mélységes megbánás, bűntudat, vívódás), és ha szerencsés az ember lánya, a hormonok is úgy akarják, eddigi életünk legszebb 40 hete következik. Rengeteg látványos és láthatatlan változás megy végbe, vannak néha kellemetlenségek, de eljön a várva várt (kicsit rettegett) szülés. Remélhetőleg komplikációmentesen.

Aztán a kórházból kikerülve otthon egyedül a picivel valami eltörik. Nincs az a kimondhatatlan érés, az a leírhatatlan kötődés anya és gyermeke között. Főleg akkor, ha valami komplikáció miatt sürgősségi császár a baba vagy a mama életéért, és az első, a filmekből jól ismert, kissé szentimentális felsírós megkönnyebbülés érzés elmarad. A kismama végigalussza az egészet. Aztán csak azon kapja magát, hogy a pocakban sincs már a baba, és vele sem. Megmutatják neki másnap, jobb esetben csak órákkal később, és előtör belőle: kié az a gyerek. Akárkiét odavihették volna… És ez otthon csak még jobban felerősödik.

Szakirodalmak, fórumok, blogok tömkelege szól arról, hogy létező, elméletileg könnyen felismerhető és kezelhető (nem gyógyítható) betegség (nem egyszerű probléma) a szülés utáni depresszió. Egyértelműen le vannak írva a tünetek, a kezelés módja, az okok már nem annyira, de arról nem lehet olvasni, hogy egy hétköznapi anya hogyan éli meg azt, hogy nem szereti a saját gyermekét (szélsőséges esetben bántaná is), és nem tehet róla, egyedül ellene sem. És ha már beleesett a hibaszázalékba, hogyan tud belőle kilábalni. Szakember segít neki dilibogyóval, a párja megértéssel és törődéssel, anya, anyós bevált ezeréves tanácsokkal? Mi van azokkal az anyákkal, akik a társadalom peremén élnek, anyagilag és más módon is messze egyáltalán a felismeréstől, a segítségtől, mert nincs internet, hogy utána olvassanak, nem jó a viszony a védőnővel stb.?

Rövid elméleti áttekintés után meg lehet vizsgálni a fent említett kérdéskört. Felkeresni anyákat, hogy osszák meg velünk a tapasztalataikat (ha vannak saját tapasztalatok, azok mellé) arról, hogy mi váltotta ki belőlük ezt az érzést, mi volt az, ami után azt érezték, nem jó valami (a kórházi ellátás elégtelensége, a pár nem megfelelő támogatása, családi segítség hiánya stb.) a párjukat, esetleg idősebb gyermekeket, bennük mi játszódik le. Interjúkat készíteni velük, védőnőkkel és szakemberekkel. Aztán levonni a következtetéseket, valamint valami módszert kidolgozni az eredmények alapján, ami mindenki számára elérhetővé tenné a megoldást.

A következőképpen lehetne felépíteni a dolgozatot: a vizsgálat céljának meghatározása után rövid áttekintés kell a témához kapcsolódó szakirodalmakról (pl. melyik mennyire képes átláthatóan és közérthetően, mindenki számára használhatóan felvázolni a lényeget, mennyire tény- és szakszerű stb.). Meg lehet említeni a korábbi, a témában készült kutatások eredményeit, amelyeket a dolgozat végén majd össze lehet hasonlítani a saját eredményekkel.

A dolgozat fő irányvonala az elkészített interjúk elemzése, ezek összehasonlítása. Végül levonni a következtetéseket: megvalósult-e a cél, amit a dolgozat elején kitűztünk magunk elé, más, többletinformációt tartalmazó eredményeket kaptunk-e, vagy sem, hogy lehetne a kapott eredményeket a prevenció és a segítségnyújtás szolgálatába állítani.

- szj -

A bejegyzés trackback címe:

https://szakdolgozat-tema.blog.hu/api/trackback/id/tr784806537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása